A tizenkét éves Kőhalmy Bogi a beavatásra várt. Közvetlenül előtte a szertartásmesterel beszélgetett.
- Nem értem, miért lesz ez az egész?
- Hogy olyan legyél, mint minden ember.
- Pedig nem érzem, hogy különbözőek lennénk...
- A valóság az, hogy nagyon is különbözünk.
- És utána nem fogunk?
- Nem. Remélem megérted, mindenkinek tartoznia kell valahová. Lassan felnősz, ez úgy is megtörténne, csak lassabban és lehet, hogy fájdalmasabb lenne. Miután végeztünk, észre sem veszel majd semmit.
- Semmit?
- Semmit.
- Ettől félek a legjobban.
- A szüleid meg attól félnek, ami e nélkül rád várna.
- Apa is itt van? Régen láttam. A szülinapomon még nyáron.
- Ő nincs, de azt üzeni, hogy légy bátor.
- Igyekszem...
Közben elaludt. A sebész megműtötte a szívét, majd felnyitotta a koponyát is. A fantáziát elég nehéz kivágni ilyen korban, de a szív leszabályozása után már könnyű. A test így nem tiltakozik.
Mikor felébredt, elkezdődött Kőhalmy Boglárka normális élete. A felnőttek is befogadták, már nincs mire irígykedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése