Ötödik

Mindenki meredten állt, és rájuk néztek. Nem is értette, hogy miért. A többiek viszont pont akkor értettek meg mindent.

Nyolc hónappal korábban egy fülledt klubból ment ki, lesétált a partra. Ott vette észre, hogy egy fény mozog a parthoz közel a víz felett. Közelebb sétált, és már kivehette egy ember körvonalait. Mikor odaért látta, hogy egy lány a telefonjának vakujával keresgél valamit a sekély vízben.

- Szia! Tudok valamiben segíteni?

- Köszönöm, de nem hiszem.

- Ugyan már, nem sok olyan van, amit ne tudnék megoldani –próbálkozott, kissé ügyetlenül.

- Elvesztettem a kulcsom, mikor kijöttem hányni?! Most örülsz?

- Ne fogjam a hajad? – Közben elmosolyodott ezen a hirtelen őszinteségen.

- Kösz, de már túl vagyok rajta…

- Nem is azért, csak a vízbe lóg a hajad vége. Plusz, ha előre buknál, így még megtarthatlak.

- Igazán kedves a részedről. Más is szereti, ha húzod a haját? Hány éves vagy? Nyolc?

- Adj hozzá még pár évet. De ez most lényegtelen. Segítsek, vagy sem?

- Nem hiszem, hogy tudnál, ez elég reménytelen dolog.

- Akkor szia! Örültem a szerencsének!

- Várj már! Nem hagyhatsz csak így itt egy bajba esett lányt. Vagy ez a szokásod?

- Már nem. De milyen közvetlen lettél…

- Azért ne bízd el magad…

Elkísérte egy darabon hazafelé a parton. Közben beszélgettek, hogy ő egyetemista, és hogy ő meg nem. Eléggé ide köti minden, és egy más világért sem hagyná el. Persze változnak a dolgok. Egészen hazáig szeretett volna menni vele, de nem engedte meg neki.

- Így is eleget láttál belőlem. Nem mondanám, hogy formában voltam.

- Nem is voltál. Szerintem ez a csapzott haj, morcos tekintet minden éjjel kísérteni fog.

- Muszáj gúnyolódnod?

- Szebbet még nem láttam.

- Na, hagyd már abba!

- Nem. Félreértettél.

- Így már más.

- Látlak még?

- Akarsz még?

- Igen.

- Egy hét múlva ugyanitt…

- Várj! Hogy hívnak?

- Hát téged?

- Csongor.

- Akkor én Tünde.

Sajnos vissza kellett utaznia a kollégiumba, a vizsgaidőszak vége felé járt. Aggódott, hogy emiatt nem fog összejönni a dolog. Megint belenyúlt volna egy távkapcsolatba? Reméli. Olyan rég óta van egyedül. Kavargott benne minden. Egész héten azt az alkalmat várta, hogy újra találkozhasson vele. Pénteken vizsgáról egyből a vonatra ült fel. Mikor lement a partra, akkor jött rá, hogy nem beszéltek meg pontos időpontot. Talán még nem volt itt. Talán nem veri át. Talán-talán-talán…

Sokat nem kellett várnia. A parton kicsit lejjebb megint látta a mobiltelefon fényét. Minden rendben volt.

Hetente találkoztak. Mindig ugyan ott, a parti sétányon, a Munkácsy mellszobornál. Nem nagyon lehetett megoldani többször. Tünde sem engedte meg, pedig beszéltek róla, de általában kitért a pontos válaszok elől. Csongor a barátait sem szerette volna hanyagolni, Tünde viszont nem tudott elutazni hozzá. Persze lehetne jobb, de sosem a kapcsolat, hanem mindig az érzés a tökéletes. Csongor eleinte nem is beszélt róla a többieknek, az otthoniaknak még kevesebbet. Még nem volt biztos benne, hogy működni fog-e. De működött. A barátait is beavatta két hónap után. Mondjuk már sejtettek valamit a viselkedése miatt. Örültek. Otthon sokáig nem tudtak semmit. Néha hazacsempészte Tündét, ha a szülők nem voltak otthon. De ő nem mehetett hozzá, erre még Ő kérte meg. Jobbnak látta, ha nem kérdezősködik erről.

Teltek a hetek, hónapok, minden hétvége arról szólt, hogy találkozik Tündével. Sikerült párszor rávennie, hogy utazzanak el, először a Balatonra. Na, az elég durvára sikerült, rengeteg őrültséget csináltak ketten, mindenki csak nevetni vagy meghökkenni tudott a randalírozáson, amit műveltek. Alig engedték el egymás kezét, még wc-re is így mentek heccből. Voltak túrázni, meg egyszer síelni is elmentek egy napra. Az is úgy jött össze, hogy a széles-nagy Alföldön hegyet ugye nem találhattak, viszont kimentek a közeli gáthoz, ott tanította meg síelni Tündét.

Már mindenki kíváncsi volt Tündére. Csongor nagy nehezen rávette, hogy eljöjjön a névnapjára (január 13. volt). Tünde nem nagyon szeretett volna, mert mindig a barátok azok, akik a legjobban kritizálnak és csak a rosszat látják meg elsőre. De csak engedett. Csongor otthagyta a bulit, elment érte. Így együtt érkeztek.

- Sziasztok!

- Sziasztok! – Mondta Tünde is.

Így még valószínűleg soha nem csodálkoztak rá a semmire. Csongor egy lidércfényt láthatott akkor este.