Második

Hősünk egyedül ült a kínai kifőzde asztalánál. Az ebédidejét töltötte, már majdnem végzett a szecsuáni csirkével. Szándékosan lassan evett. Két okból. Az első, hogy várt valakit. A második az, hogy élvezte, amint a többi ember a sorára vár. Rengetegen vártak még, viszont minden asztal foglalt volt. Ezzel szórakoztatta magát, miközben foglalta a helyet. Eszébe jutott, hogy tulajdonképpen túl olcsón ebédel meg itt. Mikor legutóbb randevúzott – lehetett három éve -, akkor kínait készített vacsorára. Elképesztő árai voltak a hozzávalóknak. Mint később kiderült, nem érte meg a befektetés. Meg aztán érdekesek ezek a kínaiak. Annyiban különböznek az olaszoktól, hogy őket nem a macska, hanem a kutyaevéssel hozzák összefüggésbe. Na persze az olaszok odahaza nem esznek macskát, kínaiak viszont esznek kutyát. Akkor miért nincs az étlapon? Bár nem mindegy az sem, hogy észak-, vagy dél-kínairól van szó. Valamit hallott erről a tévében. Bár mindenkinek azt mondja, hogy olvasta. Meg azt is, hogy két részre osztják az ételeket: Yin és yang típusokra. A kutya a yangba tartozik, nagyon erős energiák vannak benne. Azt is hallotta, hogy azért, mert mielőtt leölik a kutyákat, alaposan megverik és kínozzák, így magas lesz az adrenalin a szervezetükben. Ez benne marad az ételben, ezért melegszik ki tőle az ember, és izzad. Neki is melege volt, de ez biztos nem kutya. Pontosabban reméli. Meg azt hatszoros áron kínálnák, mint ínyencséget. Egy kutyát. Fel is fordult a gyomra. Közben egy férfi ért az asztal mellé, és leült.

- Tudtad, hogy amit eszünk, az leveskocka, vegeta, fokhagyma, és szójaszósz? A szója miatt tűnik "kínainak" az egész. A többit meg csak hozzádobálják. Csak hogy tudd, miért olyan olcsó.

- Már megbocsásson, de ki maga? Különben is, ez a hely...

- Foglalt.

- Nos, mivel ez tisztázódott, kérem, hogy hagyjon magamra.

- Na, ez az! Azt mondod foglalt, de arra kérsz, hogy hagyjalak magadra.

- Félreértett. Várok valakit, neki tartom a helyet. Már itt kellene lennie, kicsit késik. Várok valakit.

- Ó, hát itt vagyok én "valakinek". Ezt letudtuk.

- Eddig szépen kértem, nem szeretnék olyan modortalan lenni, mint ön.

- Ááá, végre egy kis indulat! Mindenkiből, akikkel találkozom sikerül egy kis dühöt kiváltanom.

- Szeretnék én a kivétel lenni. Kérem!

- Mindenki kérlelni szokott.

- Nézze, nincs túl jó napom eddig, ne fokozzuk ezt.

- Ezt nem is lehet majd.

- Nézze, egy barátom mindjárt megérkezik.

- Nem fog jönni.

- Ezt meg miért mondja? Honnan tudhatná ön, hogy...

- Honnan tudtam, hogy mi jár a fejedben?

- Vannak véletlenek. De ne tegezzen! Ki maga?

- Ez most hidd el, hogy nem véletlen. Hogy ki vagyok? Szerintem lassan megérzed.

- ...

- Na látod! Ebből kiindulva helyezzük más alapokra a kapcsolatunkat, meg a beszélgetést is. Igaz, nagyjából tudom mi lesz, de lepj meg!

- Ez nem lehet. Csak egy vicc.

- Ezzel ki is pipálhatom az egyik fejezetet. De már rá jöttél, mi a helyzet.

- De miért?

- Még egy pipa...

- Na, ne szórakozzon velem! Ha megtudom, hogy ez az átverés az ő műve, kitekerem a nyakát!

- Felesleges, vele már elbeszélgettem múlt hét pénteken.

- Hogy? Ő? É-én ezt nem...

- Pontosan. Volt egy pillanat, amikor érdekessé vált a szituáció. Ő is emlegetett téged, ezért akartam veled is elbeszélgetni. Általában ingerültebbek szoktak lenni. De te nem tűnsz ilyennek. Mondjuk erre számítottam, Ő is mondta.

- Szóval miatta vagy itt, és nem miattam?

- Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy miatta vagyok így itt. Ja, szerintem most jön a következő pipa. Eddig eléggé rövidre vetted a többi szakaszt. Legalább nem húzod az időt.

- Ez most komoly? Ennyi?

- Na figyelj! Pár perce ülök itt, és eddig semmi. Pörgesd fel magad, mert rövidre is zárhatjuk az egészet, bár nekem nem kell fenyegetőznöm.

- Rendben. Mit akar hallani? (Még egy pipa...)

- Nem. Most én kérdezek. Mit szeretnél csinálni?

- Sok mindent nem csinálhattam még. Mondjuk valami extrémet.

- Ne legyél már sablonos! Minden egyes ember, mikor ilyesmit csinál, akkor a végzettel kefél egyet. Majd, mint egy rossz utcalányt otthagyja, miután pillanatnyilag kielégült.

- Nézze, nem azt mondom, hogy nincs igaza, csak...

- Csak mi?

- Egy ilyen találkozás után átértékel az ember sok mindent. Amíg élünk, tudjuk, hogy egyszer véget ér, de nem fogjuk fel. Ha valami izgalmasat csinálunk, akkor valójában nem az életet, hanem a nemlét szelét érezzük. Ettől izgalmas.

- Ezt mondtam én is.

- Nem egészen. Maga ezt másképp látja, más szemszögből. Akkor érezzük, hogy élünk, ha a nemlétünkkel foglalkozunk. Ha szerelmesek vagyunk, akkor azt érezzük, hogy a visszautasítás a nemlétünket jelenti. Persze ez nem egészen így van, mert vagyunk annyira racionálisak, hogy ne jelentse. Csak eljátszunk a gondolattal. Felkészülünk. De ha belátjuk mindezt, akkor már nem magunkkal kell foglalkoznunk. Mindenki állandóan a saját létezését akarja igazolni, de pont ilyenkor mutat nekünk tükröt a végzet...

- Megkérhetlek, hogy ne magázz?

- Persze, ahogy akarod.

- Fejlődsz.

- Szóval csak annyit akartam mondani, hogy meg kell szabadulnunk a nemlétünket jelentő negatívoktól, és...

- Figyelj, nem kell itt filozofálnod, elég ilyet hallottam már. Te is csak magyarázkodsz, hátha kisül belőle a nagy igazság. Tudod mit mondanak a kínaiak?

- Ültess fát, írj könyvet, csinálj gyereket.

- Ezzel sok mindent leegyszerűsítettünk, bár ez még mindig kevés. Csak tényezőket sorolsz fel. De te hogy állsz ezekkel?

- Sehogy, ezért akartalak arra kérni...

- Úgy érted, hogy szeretnél...

- Szeretnélek arra kérni, hogy...

- Látsz reális esélyt arra, hogy ezek teljesüljenek?

- Most nem, de...

- Nézd, egy alkut ajánlok. Te a sokadik vagy a több milliárdból. Voltak esélyeid. Lehettek volna még. De a véletlen közbeszólt. Ezen nem tudsz változtatni. Ezért ülök itt. Viszont még tehetsz jót, ha ragaszkodsz az elveidhez. Akkor nem kell tovább állnom a szomszéd asztalhoz.

- Hogyan?

- Szerintem tudod te...

- Rendben, csak megeszem még ezt a kicsit.

- Na, látod...

Aznap tizenhét ember került kórházba mérgezéssel. A híradóban azt mondták, szerencsére csak egy ember halt meg. Még szerencse.