Az apa egész nap az irodában ül, jól esik neki ilyenkor ez a kis séta, amíg hazaviszi a fiát az iskolából. Levente viszont közömbös, ő már kirohangálta magát az iskolaudvaron.
- Mi volt ma az iskolában?- Jött a szokásos kérdés.
Általában a válasz: "Semmi különös". De pont ma jött el az a pillanat, amikor Levente nem csak a figyel-értékel módszert gyakorolta, hanem érdemi, és különös kérdést tett fel:
- Apa, miért mindig te jössz értem?
- Mert édesanyád nem tud. Egyébként meg szeretek érted jönni. De miért kérdezed?
- A lányok olyan furcsák.- Konstatálta a hétéves.
- Az a dolguk. Megbonyolítani az életünket. Jól jegyezd meg a következőt: Eljön a pillanat, amikor választanod kell, hogy egy jól működő rendszerben éled az életed, kis kockázattal, de biztos kilátásokkal, vagy keringsz össze-vissza, belekapsz dolgokba, érzésekbe, kalandokba. Az utóbbit könnyebb élni, ellenben rosszul is elsülhet.
- De ez nem az. A lányok furcsák. Miért?
- Édesanyádra gondolsz?
- Nem. Vagyis, hogy igen, de nem úgy. Ő más.
- Különleges. Szereted édesanyádat?
- Igen.
- Akkor jó.
Az apa az élet nagy igazságait akarta megosztani a fiával, aki viszont mindent másképp látott. Elbeszéltek egymás mellett. Ez így ment egy darabig, majd elhallgattak. Mikor az utcájukba fordultak be, a csendet Levente törte meg:
- Te szereted anyát?
- Igen. Miért kérdezel ilyesmit?
- Akkor miért nem hozzá megyünk?
- Ez bonyolult. Még nekem is.
- Apa, nem bonyolult. Nekem nem. A kis herceg is látta. Nem bonyolult, csak neked.
- Valakit lehet szeretni, de az nem azt jelenti, hogy vele is kell lenni.
- De úgy jobb!
- Kétség kívül. Okosodsz, látom. Csak ne legyél olyan okos, hogy ezeket a dolgokat elfelejtsd.
- Vigyázni fogok.
- Helyes. De mi a gondod a lányokkal?
- Nem gond, hanem baj.
- Talán akkora csak nem lehet...
- Szeretem a Julcsit.- Mondta nehézkesen.
- Hát ez nagyszerű! Julcsi nagyon csinos lány.
- De ez nem jó. Főleg, hogy a Miki is állandóan vele van. Sokszor bántja, meg húzza a haját, olyankor én segítek a Julcsinak. A Miki állandóan ott van, és neki még puszit is adott, mikor ő kérte.
- Levente, meg kell mutatni, hogyan kell egy lánnyal viselkedni. Mond meg a Mikinek, hogy ezt így nem szabad. Meg különben is: Tanuld meg, hogy azokat a lányokat nem húzzuk, akiket húzunk. Ha nem is most, de pár év múlva belátod.
Nem nagyon értette, nem is foglalkozott az utolsó szavakon. Ennyit dünnyögöt, miközben a lábát nézte menet közben:
- Holnap vigyünk neki virágot.
- Rendben, reggel nézünk valami szépet. Ez a beszéd. De a megértést ne várd. Kiismerni lehet őket, megérteni nem.
- Jó, nem várok semmit.
"Az apja fia."- Jegyezte meg magának Gábor, a világ legszomorúbb mosolyú embere.
Ne hagyd abba a blogolást, van tehetséged az íráshoz. :)
VálaszTörlés-egy olvasó-