XIII. A Mikulás létezik - Karácsony, avagy egy hír és egy készülő film alapsztorijának tárgyalása nyomán

"Kedves Mikulás bácsi!

Nagyon szépen köszönöm, hogy tavaly megkaptam tőled a távirányítós autót. Igyekeztem jól viselkedni ebben az évben is. Anyuék azt mondták, hogy azért írjak mert az jó dolog, ha tudod mi történik a gyerekekkel. Én csak jó akartam lenni. De nem tudom, hogy jó, ha jó akarok lenni? Mert volt olyan, hogy akartam, de nem sikerült. Csak mosogatni akartam a nagyiéknál, de eltörtem a régi nagytálat. Nem tudom, hogy mennyire szabad akarni, hogy jó legyek. Ezért inkább a nagyinak szeretnék egy nagytálat, ami olyan, mint a régi. Tudom, hogy ő már nem kap tőled ajándékot, mert öreg, de én szeretném, mert akkor nekem is szabad kérnem. Így érzem. Én egy játékot szeretnék a pléjsztésönömre. Anyuék azt mondták, ha jó leszek és írok, akkor talán hozol nekem.
Minden jót kívánok!
Egeressi Norbi"

Lakatos Miklóst két hete bocsájtották el. Szorgosan dolgozott, hogy a télen ne legyen gond a számlák és a bérleti díj kifizetése, sőt valamire való karácsonyi vacsorára is futhatta volna. A nővére rokkantsági nyugdíjából kénytelen így megélni. Télen kevesebb az idénymunka, állandót nehéz találni, pedig neki megvan a nyolcosztálya, ráadásul nem is bukott. De középiskolába már nem ment, mert az apja elment külföldre dolgozni. Narancsot szedni ment az örege, de nem jött még vissza. Sok narancsot kell szedni biztos. Állítólag ott spanyolba annyira meleg van még ilyenkor is, hogy egész évben terem a narancs. Biztos nem fázik az öreg a télen. Ő sem szeretne fázni, de hajnalra a vaskályha kihűl, meg hát ő van a legtávolabb tőle, mert a nővére gyerekei vannak a legközelebb, hogy meg ne fázzanak.
Már nem tud gombát szedni, meg erdei mohát sem, korán jött a tél. Pedig a moha jól fizet. Az egész Pilist meg a budai hegyeket úgy ismeri, mint a tenyerét, még gyerek korából. A legtöbb mohát korábban Csobánka környékéről hozták, ha eső volt, akkor előfordult, hogy negyven kiló is volt a kosár a hátán, mert a moha felszívta a vizet. A gombászás annyira nem jól menő dolog, mert nagyon időigényes, a moha legalább együtt van, otthon aztán koszorúalapokat csináltak, azt adták el. Most kátyúzni volt két hétig, de kirúgták, mert a próbaidőn nem dolgozott állítólag jól. Pedig keményen lapátolta a forró masszát. Mivel próbaidős volt, így nem fizetik ki a teljes órabért. Gondban volt.
Volt a katolikus papnál, hogy tud-e segíteni. Azt mondta a Miklósnak, hogy jöjjön vissza holnap, körbekérdezősködik. Másnap találkoztak, jó hírt kapott:

- Fiam, keresve sem találhatunk volna hozzád illőbb munkát. A rabbi fia, Simon egy bevásárló központnál van vezető beosztásban, és most hogy jönnek az ünnepek, Mikulásokat keresnek. Mókás nem, egy zsidó egy Mikulást? Ráadásul Miklós Mikulást...

Elküldte a rabbihoz, majd ő közvetít a Simon felé. A rabbi felhívta a fiát, aki azt mondta, hogy másnap kezdhet.

Miklós nagyon megörült, mert nem kellett a hidegben dolgoznia, nagyon nem is megerőltető a dolog, munkaruhát is kap és csak nyolc órát kell dolgoznia, nem hajnaltól estig. Másnap bement, elmondták, hogy mit kell csinálnia, hogy csengessen néha, meg köszönjön mindenkinek, simogassa meg a gyerekek fejét, és hasonló egyszerű dolgokat. Ha az első két nap jól teljesít, akkor maradhat egész decemberre, ráadásul nem minimálbérre. Ment is minden a megbeszéltek szerint, Miklós becsülettel tette a dolgát. Ilyen jó munkája még nem volt, örömében alkalmanként irgalmatlanul megrázta a kolompot, harsányan köszöntött mindenkit, aki csak belépet:

- Boldog Karácsonyt asszonyom! Boldog Karácsonyt uram ott az öltönyben!

A gyerekekkel is jól kijött, nem úgy, mint a szüleikkel. Ha egy gyerek oda akart menni hozzá, vagy mikor megsimogatta a fejüket, az anyák és apák húzták őket tovább, persze a gyerekek nem nagyon értették. Miklós ilyenkor utánuk motyogott, hogy:

- Boldog Karácsonyt, etesd a kölködet kövérre...

A munka végén, leadta a ruháját. Pontosabban elkérték tőle, pedig azt mondták, hogy hazaviheti, mert a többi Mikulás - mert hatan voltak - otthon mossa a gépben.

- Kár! - gondolta, mert beöltözött volna otthon is a gyerekeknek mókából.

Sőt, abban is aludt volna, olyan boldog volt. Hazafelé menet találkozott a buszon egy gombászó ismerősével, aki mondta, hogy egy hely megürült most a postánál, ha kell az állás, akkor betudja ajánlani. De holnap már menni kellene. Miklós - akit cimborája Kvázinak hívott,,mint mindenki, mert olyannyira meggörbül a háta a moha alatt, hogy úgy nézett ki mint Quasimodo- megköszönte, de végre visszautasíthatott egy állásajánlatot. Még vidámabban ment haza. Otthon sült tököt ettek vacsorára. Még élvezte az ételt, nem úgy, mint tél végén szokta. A tök tart ki legtovább a kamrában, így februárban azt eszik, de addigra már a tök színűre megfestődik a tenyerük, meg a szemük is.
Második munkanapján ő volt bent leghamarabb a többiek közül. Együtt ment be a kátyúzókkal reggel autóval. Az autót nála hagyták, mert az alkalmazottaknak nem kell parkolási díjat fizetniük. Édes gondolat, hogy autóval jár dolgozni, meg haza is. Gondosan felvette piros ruháját, szakállát, puttonyát - ami alatt reflexből meggörbült a háta-, csengőjét, és az aulába ment. Kifigyelte tegnap, hogy ott ülve dolgozott az egyik Mikulás, ráadásul jattot is kapott. Itt kezdett. Néhány perccel később megjött a tegnapi kolléga, aki magának követelte a helyet, mert hogy ő minden évben itt mikulásozik, és hogy ez az ő helye. Miklós alapvetően szerény, de egyben határozott ember is volt, néhány keresetlen szó társaságában az új körlet irányába lódította társát.
Tegnaphoz hasonlóan folyt a munka, bár a gyerekek nem nagyon akartak ma játszani, énekelni. Egy serényen mobiltelefonáló apuka odaültette hozzá a fiát, aki azon nyomban elnémult, majd megszeppent és sírni kezdett. Az apja végül elhúzta, de közben a fiú azt mondta, hogy:

- Büdös a Mikulás bácsi!

Miklós nem fürdött meg reggel. Fél órával később megjelent Simon a kolléga és az apuka társaságában. Felmondtak neki, megkérték, hogy adja le a ruháját. Szótlanul elindult az öltöző felé. Megállapította, hogy nincs szerencséje.

- Hát megszerzem másokét!

Bement a pláza lottózójába, megfenyegette az alkalmazottat, és kétszázezer forint birtokában - igazából feltűnés nélkül - a munkaruhájában kiment a sárga Ladához és elhajtott.

Egeressi Ferenc a postában állt, az ünnepek előtt még ki akarta fizetni a csekkeket. Várta a sorszámát, közben odament hozzá egy cigány asszony.

- Uram, megkérhetném, hogy megírjon nekem egy levelet? Kérem segítsen, mert rosszul látok és nem tudom megírni! Nagyon fontos lenne...
- Rendben, miről lenne szó?- Közben Ferenc magán is meglepődött.
- Egy levelet írnék az öcsémnek, nem tudtam elmenni hozzá a múlt héten, ezért lenne fontos.
- Jó, kérem adja ide a papírt meg a borítékot, majd írom, tessék diktálni!
- Hálásan köszönöm, a Jó Isten áldja meg! Akkor tehát:

"Drága Öcsém!
Sajnálatos módon nem tudhattam elmenni hozzád, hogy meglátogassalak. Kérek fogadd el, mert közbejött, hogy kórházba kelletett mennem, mert kiraboltak megint az aluljáróban. Nem adtam könnyen a szatyrot, amiben a tököt is vittem vóna, ezért elkenték a számat. Most az ünnep miatt nem megyek, maradnom kell a gyerekekkel. Imádkozom majd érted, te is imádkozzál, hogy minden jobban alakuljon és maradjál meg egészségben.
Csókol nővéred, Tímea!"

- Ennyi?
- Igen, ennyi lenne, hálásan köszönöm!
- Sajnálattal írtam ezeket a sorokat, de még meg kell címeznem a borítékot. Mondaná a címet?
- Igen, mindjárt előkeresem! Itt is van, másolja át, de kérem írja oda a név után a számot, amit mondok, mert többen is lehetnek, így a biztos, hogy megkapja:

Lakatos Miklós 25731
Vác, Köztársaság u. 62-64.
2600"

-Rendben. Ezzel megvagyunk. De miért kell oda írnom a számot, ha nem vagyok tolakodó?
- Jaj, még erről jut eszembe, kell a hivatal neve is, írja oda: Váci Fegyház és Börtön.

Miklós - csak úgy, mint ahogy apjáról gondolta - sem fázott így a télen.

[Ajánlom Attilának!]